18
A hamis bíró
Egy példázatot is mondott nekik arról, hogy mindig imádkozni kell, és nem szabad belefáradni. Ezt mondta: „Volt egy bíró egy városban, aki Istent nem félte, az embereket nem becsülte. Abban a városban volt egy özvegyasszony is, aki elment hozzá, és ezt mondta: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.
Az egy ideig nem akarta, de azután ezt mondta magában: Noha Istent nem félem, az embereket sem becsülöm, mégis mivel terhemre van nekem ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne gyötörjön engem.“
Ezt mondta az Úr: „Halljátok, mit mond a hamis bíró? Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot az ő választottainak, akik hozzá kiáltanak éjjel és nappal? És várakoztatja-e őket? Mondom néktek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamar. De amikor eljön az Emberfia, talál-e hitet a földön?“
A farizeus és a vámszedő
Némelyeknek, akik elbizakodtak, hogy ők igazak, és a többieket semmibe se vették, ezt a példázatot mondta: 10 „Két ember ment a templomba imádkozni. Az egyik farizeus, és a másik vámszedő. 11 A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. 12 Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek.
13 A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem mellét verte, és ezt mondta: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek.
14 Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.“
Jézus megáldja a gyermekeket
Mt 19,13-15; Mk 10,13-16
15 Kisgyermekeket is vittek hozzá, hogy kezét rájuk tegye. Amikor a tanítványok ezt látták, rájuk szóltak. 16 De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: „Engedjétek, hogy a kisgyermekek hozzám jöjjenek, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. 17 Bizony mondom néktek, aki nem úgy fogadja Isten országát, mint gyermek, semmiképpen nem megy be abba.“
A gazdag ifjú
Mt 19,16-30; Mk 10,17-31
18 Egy előkelő ember megkérdezte őt: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem?
19 Jézus ezt mondta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. 20 A parancsolatokat tudod: »Ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, hamis tanúbizonyságot ne tégy, tiszteld atyádat, anyádat!«“
21 Ő pedig ezt mondta: „Mindezeket ifjúságomtól fogva megtartottam.“
22 Jézus ezt hallva, ezt mondta neki: „Még egy fogyatkozásod van: Add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben, jöjj, és kövess engem.“
23 Az pedig, amikor ezt meghallotta, elszomorodott, mert igen gazdag volt. 24 Amikor Jézus látta, hogy elszomorodott, ezt mondta: „Milyen nehezen mennek be Isten országába azok, akik gazdagok. 25 Mert könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak Isten országába bejutni.“
26 Akik pedig ezt hallották, ezt mondták: „Ki üdvözülhet akkor?“
27 Ő pedig ezt mondta: „Ami embereknél lehetetlen, Istennél lehetséges!“
A tanítványok jutalma
Mt 19,27-30
28 Ekkor Péter így szólt: „Íme, mi mindent elhagytunk, és követtünk Téged!“
29 Ő pedig ezt mondta nekik: „Bizony mondom nektek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát vagy szüleit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy gyermekeit az Isten országáért, 30 hogy ne kapná vissza sokszorosan ebben az időben, a jövendő világban pedig az örök életet.“
Jézus harmadszor szól haláláról és szenvedéséről
Mt 20,17-19; Mk 10,32-34
31 Maga mellé vette a tizenkettőt, és ezt mondta nekik: „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az Emberfián, amit a próféták megírtak. 32 Mert a pogányok kezébe adják, megcsúfolják, meggyalázzák és megköpdösik, 33 és miután megostorozták, megölik, de harmadnap feltámad.“
34 Ők azonban ezekből semmit sem értettek. Ez a beszéd rejtve maradt előttük, és nem fogták fel a mondottakat.
A jerikói vak meggyógyítása
Mt 20,29-34; Mk 10,46-52
35 Történt pedig, hogy amikor Jerikóhoz közeledett, egy vak ült az út mellett, és koldult. 36 És amikor hallotta a mellette elmenő sokaságot, kérdezősködött, hogy mi az. 37 Megmondták neki, hogy a názáreti Jézus megy arra.
38 Ekkor így kiáltott: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!“
39 Akik pedig elől mentek, rászóltak, hogy hallgasson. De ő annál inkább kiáltott: „Dávid Fia, könyörülj rajtam!“
40 Jézus megállt, és megparancsolta, hogy vigyék hozzá. Amikor közelébe ért, megkérdezte tőle: 41 „Mit akarsz, mit tegyek veled?“ Az így szólt: „Uram, hogy a szemem világa megjöjjön.“
42 Jézus ezt mondta neki: „Láss, a te hited téged megtartott!“ 43 És azonnal megjött szeme világa, és követte őt, dicsőítve Istent. Az egész sokaság ezt látva dicsőséget adott Istennek.