2
1 Levetve azért minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigykedést és minden rágalmazást,
2 mint most született csecsemők, a hamisítatlan lelki tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre.
3 Mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr.
4 Járuljatok Hozzá, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istentől választott, megbecsült kőhöz,
5 ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.
6 Ezért van az Írásban:
„Íme, szegletkövet teszek le Sionban amely kiválasztott, megbecsült,
és aki hisz benne nem szégyenül meg“.
7 Érték tehát ez számotokra, akik hisztek. A hitetleneknek pedig
az a kő, amelyet az építők elvetettek,
szegletkővé lett,
8 megütközés kövévé és botránkozás sziklájává.
Ezek beleütköznek, mert nem hisznek az igének. Ők erre is rendeltettek.
9 Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.
10 Akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok. Akik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok.
11 Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartózkodjatok a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen harcolnak.
12 Tisztességesen viselkedjetek a pogányok között, hogy ha valamiben rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.
13 Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár királynak, mint feljebbvalónak,
14 akár helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére, a jót cselekvők megdicsérésére.
15 Mert az az Isten akarata, hogy jót cselekedve elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát,
16 mint szabadok, és nem úgy, mint akiknél a szabadság a gonoszság elpalástolása, hanem úgy, mint Isten szolgái.
17 Mindenkit tiszteljetek, az atyafiakat szeressétek, Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.
18 A szolgák teljes félelemmel engedelmeskedjenek uraiknak, ne csak a jóknak és kíméleteseknek, hanem a szívteleneknek is.
19 Kegyelem az, ha valaki Istenről való meggyőződéséért méltatlanul szenvedve tűr sérelmeket.
20 Mert micsoda dicsőség az, ha a vétkeitek miatt kapott arcul verést tűritek el? De ha jót cselekedtek és tűritek érte a szenvedést, az kedves Isten előtt.
21 Mert arra hívattatok el, hiszen Krisztus is szenvedett értetek, nektek példát adva, hogy az ő nyomdokait kövessétek.
22 Ő bűnt nem cselekedett,
szájában álnok szót nem találtak.
23 Amikor szidalmazták, a szidalmat nem viszonozta, amikor szenvedett nem fenyegetőzött, hanem rá bízta ezt arra, aki igazságosan ítél.
24 Bűneinket maga vitte fel testében a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnnek, és az igazságnak éljünk. Az ő sebeivel gyógyultatok meg.
25 Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek Pásztorához és Gondviselőjéhez.