2
Kövessük Krisztus példáját!
Ha tehát helye van Krisztusban az intésnek, ha helye van a szeretet vigasztalásának, ha helye van a Lélekben való közösségnek, ha helye van a szívnek és könyörületességnek, akkor teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyetértésben, ugyanazon szeretettel viseltetvén egymás iránt, egy érzésben, ugyanazon akarattal törekedjetek. Semmit nem cselekedjetek versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan tartsátok egymást különbnek magatoknál. Ne nézze senki csak a maga hasznát, hanem a másokét is.
Ezért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is,
aki mikor Istennek formájában volt,
nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő,
hanem önmagát megüresítette,
szolgai formát vett föl,
emberekhez hasonlóvá lett.
És mikor olyan lett, mint egy ember,
megalázta magát,
engedelmes volt a halálig,
mégpedig a keresztfának haláláig.
Ezért az Isten is felmagasztalta őt,
és oly nevet ajándékozott neki, amely minden név fölött való;
10 hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon,
mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.
11 És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus
Úr az Atya Isten dicsőségére.
Fényleni, mint a csillagok
12 Ezért, szerelmeseim, amiképpen mindenkor engedelmeskedtetek, nemcsak az én jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, a távollétemben, félelemmel és rettegéssel munkálkodjatok üdvösségeteken; 13 mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a tetteket jó kedvéből.
14 Mindent zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek, 15 hogy feddhetetlenek és tiszták legyetek, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, akik között fényletek, mint csillagok e világon. 16 Életnek beszédét mutassátok nékik; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába. 17 De ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papi szolgálatánál, mégis örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal. 18 Azonképpen ti is örüljetek, és örüljetek együtt velem.
Timóteus és Epafroditosz
19 Reménykedem pedig az Úr Jézusban, hogy Timóteust rövidesen elküldöm hozzátok, hogy én is felviduljak, meghallva a dolgaitokat. 20 Mert nincsen velem senki más, aki olyan lelkületű volna, mint ő, aki igazán szívén viselné dolgaitokat. 21 Mert mindenki a maga hasznát keresi, nem a Krisztus Jézusét. 22 Az ő kipróbált voltát pedig ismeritek, hogy miképpen atyjával a gyermek, úgy szolgálta ő velem együtt az evangélium ügyét. 23 Ezért remélem, hogy elküldöm őt tüstént, mihelyst meglátom saját dolgaim állását, 24 és bízom az Úrban, hogy magam is csakhamar el fogok menni.
25 De azért szükségesnek tartom, hogy Epafroditoszt, az én atyámfiát és munkatársamat és bajtársamat, aki nektek követetek és szükségemben áldozatot hozó szolgátok, hazaküldjem hozzátok, 26 mivelhogy vágyva vágyott mindnyájatok után, és gyötrődött amiatt, hogy meghallottátok, hogy ő beteg volt. 27 Mert bizony beteg volt, halálhoz közel; de az Isten megkönyörült rajta, nemcsak őrajta, hanem rajtam is, hogy szomorúság ne jöjjön szomorúságomra. 28 Ezért hamarabb küldtem őt haza, hogy ha majd meglátjátok őt, ismét örüljetek, és nékem is kisebb legyen a szomorúságom. 29 Fogadjátok azért őt az Úrban teljes örömmel; és az ilyeneket megbecsüljétek: 30 mert a Krisztus dolgáért jutott majdnem halálra, kockára tette életét, hogy kárpótoljon engem azért, hogy ti nem lehettetek szolgálatomra.