4
1 A Lélek pedig világosan mondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, megtévesztő lelkekre és ördögök tanítására figyelnek
2 hazugok képmutatásának hatására, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben.
3 Ezek tiltják a házasságot, és tartózkodást követelnek bizonyos ételektől, amelyeket pedig Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők, és akik megismerték az igazságot.
4 Mert Isten minden teremtménye jó, ha hálaadással élnek vele,
5 mert megszenteli Isten igéje és az imádság.
6 Ha ezeket tanítod az atyafiaknak, Krisztus Jézus jó szolgája leszel, aki a hitnek és igaz tanításnak igéivel táplálkozik, amelyet követtél.
7 A szentségtelen és vénasszonyos meséket pedig utasítsd el. Gyakorold magad inkább az istenfélelemben.
8 A test gyakorlásának kevés a haszna, de az istenfélelem mindenre hasznos, mert megvan benne a jelenvaló és eljövendő életnek ígérete.
9 Igaz beszéd ez, és méltó, hogy mindenképen elfogadjuk.
10 Azért fáradunk és küzdünk, mert reménységünket az élő Istenbe vetettük, aki minden embernek üdvözítője, kiváltképpen a hívőknek.
11 Ezeket hirdesd és tanítsd!
12 Senki se vessen meg fiatal korod miatt, de légy is a hívőknek példája beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban.
13 Amíg odaérek, legyen gondod a felolvasásra, az intésre és a tanításra.
14 Ne hanyagold el a benned lévő kegyelmi ajándékot, amelyben prófétai ige és a gyülekezet elöljáróinak kézrátétele által részesültél.
15 Ezekről gondoskodjál, ezekben élj, hogy előrehaladásod nyilvánvalóvá legyen mindenki előtt.
16 Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezekben, mert ha ezt teszed, megmented mind magadat, mind hallgatóidat.